Csillagszóró

1.rész A kezdet

           -Lilith! Lilith jössz? Elfogunk késni. Tudod, hogy apádnak milyen fontos ez a vacsora.

-Megyek anya, csak egy fülbevaló hiányzik, és készen vagyok.

Mikor leértem a lépcsőn, apa már kint ült a kocsiba, és idegesen dudált nekünk. Anya végig mérte az öltözékem, majd elindult ö is kifelé. Beriasztottam, és siettem utánuk. A szokásos vasárnap esti program... az autóban végig hallgattuk apa szónoki beszédét, amit ma este fog tartani, az évadzáró konferencián. Filmproducerként dolgozik egy kis vállalatnál, és egy igencsak sikeres évet tudhat maga mögött. Amikor megérkeztünk, feltűnt hogy, apa nyakkendőt visel... pedig még az esküvőjére sem volt hajlandó fölvenni. Szerinte túl puccos.. Miután elfoglaltuk a helyünket körbepillantottam a termen csupa középkorú, vagy idősödő ember. Már láttam, unalmas este elé nézek. Minden a szokásos monotonitással zajlott. Elmondták a beszédeket, feltálalták a vacsorát, majd egy jazz zenekar kezdett játszani. Én kellemesen iszogattam az alkoholmentes pezsgőmet, és belemerültem az étlap tanulmányozásába, amikor egy sötét folt huppant le mellém.

-Hello! - köszönt barátságosan.

-Jónapot! -feleltem automatikusan, anélkül, hogy megnéztem volna ki az. Később, még mielőt a csend kínossá vált volna, felpillantottam. Egy döbbent arcú, szöszke srácot láttam meg.

-Jaj ne haragudj! Azt hittem édesapám az... vele szoktam heccből magázódni.- hebegtem.

-Semmi gond- nevette, és végre elengedte a tekintetemet. - téged is elrángattak az ősök apuci vacsi partyjára?

-Igen... vagyis nem. Mindig eljövünk anyuval, mert apának sokat jelent, ha itt vagyunk és támogatjuk.

-Értem.. nincs kedved kijönni a parkba sétálni? A beszédeknek már úgyis vége.

Habozva tekintettem körbe a termen, a szüleimet keresve. Mind a ketten elmélyülten bájcsevegtek a főnökkel.
-Hát anyuék jól elvannak, gondolom semmi baj nem lehet belőle. Menjünk!
A szöszi elégedett pillantást vetett rám, majd megvillantotta hófehér mosolyát. Illedelmesen előre tessékelt, és még az ajtót is kinyitotta előttem.
A park teljesen üres volt. Lekuporodtunk egy padra a lámpafény alá, így végre szemügyre tudtam venni. Finom vonalai voltak, szemei kékek, és szinte világítottak a félhomályba, akár egy macskáé. Tipikus modell alkata volt, úgy nézett ki, mintha épp most lépett volna ki egy magazin címlapjáról, de megjelenésében mégis volt valami különleges.

-Hogy hívnak? - zökkentett ki a tanulmányozásából.

-Lilith vagyok. És te?

-Lucas. Merre laksz?- tette fel gyorsan a következő kérdést, miközben végig mért.

-Ömm.. a szomszéd városban.- nyögtem zavaromban.

-Pontosabban? - hirtelen a szemembe nézett és megváltozott a légkör. Feszült, és súlyos lett.

-Portland. - hazudtam gyorsan az ösztöneimre hallgatva.- De miért érdekel?

-Csak úgy.. én is ott lakom. Hogy-hogy eddig még nem láttalak? Egy ilyen lányt egészen biztos észrevennék!

-Nem tudom. Nem gyakran mászkálok ott. A barátaim Phoenixben élnek inkább ott vagyok gyakrabban.

-Értem. -tekintete megint mélázó lett. Mintha visszafolytana valamit.

-Rosszul érzed magad?- kérdeztem.

-Nem dehogy. Nagyon is jól...- majd közelebb csúszott hozzám, és az oldalamhoz simult, hogy a fülembe súghassa: - Most már nem is lehetek jobban, mert végre...

 

A mondat végét már nem hallottam, mert a mobilom eszeveszetten üvölteni kezdett. Hirtelen meg is könnyebbültem, hogy megtörte ezt a tompa világtalan érzést. Mikor Lucas a fülembe duruzsolta a szavakat, úgy éreztem megállt az idő, és nem is akar mozdulni míg be nem fejezi. Számomra csak ő és édes hangja létezett. Mámorosan, de ijesztően hatott rám ez a pár másodperces kaland. Ösztöneim az mondták fussak, ám se az agyam, se a testem nem engedelmeskedett neki.

-Mennem kell. Anyu fáradt, apa pedig stílusosan óhajt távozni.- sóhajtottam.

-Kár.. szívesen beszélgetnék még veled. Megadnád a telefonszámod? - bökött a mobilomra.

-Persze de közbe menjünk, mert sietnem kell.

-Ennek ellenére a szöszi nem mozdult, majd mikor hátra pillantottam kirázott a hideg. A lámpa fényében úgy hatott, mintha nem ember lenne. Egy természet feletti szépség tárulkozott elém, aztán egy szempillantás alatt mellettem termett, és lerombolta az illúziót. Még azelőtt eltűnt, hogy anyuék meglátták volna. „Még látjuk egymást Lilith!” -suttogta, de a hangja már távoli volt. Mire magamhoz tértem, már eltűnt.

 

Anyuék dühösen fogadtak, hogy hogy merem őket megvárakoztatni, és nem illik otthagyni a vacsorát. Ezzel tönkretettem apám stílusos kilépőjét, mert nem voltam sehol. Megy egyébként is miért mászkálok én egyedül a parkba.

-Anyu én nem tűntem el, és nem egyedül mászkáltam a parkba- mondtam, már majdnem sírva, ugyanis nagyon nehezen viseltem ha olyannal vádoltak, ami nem igaz. És nem szoktam hozzá, hogy bárki is kiabáljon velem.

-Akkor kivel?

-Egy Lucas nevű fiúval az ő szülei is itt voltak ma este, és mivel nem tudtunk mit csinálni kijöttünk levegőzni.

-Lilith, kinek a gyermeke ez a Lucas?- fordult hátra hirtelen apu, és dühös arca aggodalmas lett.

-Nem tudom, nem mondta meg a vezeték nevét.

-Én úgy tudom, hogy a vállalatnál senkinek nincsen fia. Két kollégának kislánya, de fiú senkinek.

-De apa... ő is bent volt a rendezvényházba. Leült mellém az asztalhoz.

Értetlenül pislogtam hol egyikőjükre, hol másikójukra, de már nem figyeltek rám elmélyülten találgatták hogyan került oda. Végig gondolva én sem láttam még soha, de ilyen szintű ellenőrzés mellett nehezen juthatott volna be ha nincsen meghívója.

Éjszaka Lucassal álmodtam. A fiú becsengetett hozzánk, majd kimentünk az erdőbe. Beszélgettünk, majd egy nagyon öreg tölgyfánál letelepedtünk. Búcsúzáskor különös dolgokat suttogott a fülembe. Olyanokat, hogy: „ Örül, hogy végre rám talált és nagyon aggódott értem.” és hogy „most már te is tudod „ teljesen különálló dolgok amiknek semmi közük egymáshoz. Mégis mélyen beleégtek az emlékezetembe. Sehová nem tudtam tenni őket, de végül is csak egy álom volt. Napközben iskolában voltam, majd Phibivel állás interjún. Végre lesz munkám, és össze tudom gyűjteni a pénzt rajzórákra.

 A lakásban szokásos csend volt, de a szüleimet nem a dolgozóban találtam. A nappaliban tanácskoztak.

-Sziasztok -kezdtem boldogságtól sugárzó arccal- felvettek a Pizza Via-ba dolgozni. Össze tudom szedni a pénzt a rajzórákra és..

-Lilith..- vágott közbe anya- mondanunk kell valamit.- arcuk komoly volt, és fürkésző.

-A jövő héten elköltözünk New Yorkba. Apád jobb állást kapott ott és az egész család vele megy.

-Anya én nem akarok elmenni. Nekem itt vannak a barátaim, a munkám a jövőm. Itt maradok a nagyival, vagy akárhol, de nem megyek sehová.

-De jössz. Lilith! Nem vagy hercegnő hogy kényed kedved szerint tegyél. Te is alkalmazkodni fogsz a családhoz, ahogy mi is hozzád. Nem fogok arról lemondani ami nektek jobb. Még a te kedvedért se kislányom.

 Apa mennydörgő szavai a csontomig hatoltak, és teljesen lebénítottak. Könnyes szemmel rohantam fel a szobámba. Egy ideig még hallgattam ahogy anya veszekszik apával amiért így beszélt velem, majd elaludtam. Álmomban megint Lucast láttam, de ő csak nézett egy különleges külsejű lányt. Gyönyörű volt, akár egy angyal.

 Másnap elmondtam Phibinek, hogy még egy hetem van hátra, és elmegyünk. Egymás vállára borulva sírtuk ki bánatunkat. Úgy tekintettünk erre, mint egy halálos ítéletre kicsi korunk óta barátok vagyunk, és sosem voltunk egy hétnél távolabb egymástól. Ez az egész lehetetlennek tűnt. A következő héten még többet voltunk együtt. Hol ő, hol én aludtam náluk, a szüleink pedig bele egyeztek, mert ők is érezték, ennyi jár nekünk. Gyorsan eltelt az idő, és a család útnak indult. Öt órát utaztunk, mire megérkeztünk New Yorkba. Tényleg gyönyörű helyre költöztünk, de ez nem pótolja phoenixi életemet. Fogalmam sincsen hogyan fogok beilleszkedni az új társaságba, az iskolába, vagy hogy egyáltalán hogyan jutok el odáig. Az első héten ismerkedhetek a házzal és a környezettel, de a másodiktól iskolába kell mennem. Az első napokban megismerkedtem a szomszéd lánnyal. A neve Kelly. Nagyon fura, fekete ruhákat hord, és a nyakában egy nagy kék medált, amit szerintem még zuhanyzáskor sem vesz le. Ezen kívül nagyon aranyos és barátságos. Egy gimibe fogunk járni, tehát megígérte, hogy segít majd tájékozódni. Ez valahogy megnyugtat. Bár anyuék kicsit aggódnak, higyj valami szekta tagja, de én bízom benne, hogy nem az.

-Szia Kelly!- köszöntem rá vidáman a kisbolt mellett.

-Ó helló... hát te? - kicsit idegesnek látszott, és körbe pillantott, hogy nem e figyeli valaki.

-Anyuval jöttem bevásárolni. Te is rá vársz? Át szeretnénk hívni titeket vacsorára.

-Nem én most egy barátomat várom. Majd szólok anyukámnak köszönjük szépen a meghívást.

-Majd egy szó nélkül faképnél hagyott, beszállt egy kék furgonba, és elhajtottak. Nagy szemekkel pislogtam utánuk amíg anya elém nem állt a hatalmas bevásárló szatyrokkal.

-Kész vagyunk Lilith, mehetünk. Szóltál már a szomszéd kislánynak az estéről?

-Igen. Átjönnek- feleltem.

-Az út többi része csendben telt. Kellyn gondolkoztam. Egyre különösebbnek tűnt, de úgy gondoltam, ez még belefér. Örüljek, hogy szóba áll velem.

-Nem sokkal hat után csengettek kimentem, hogy ajtót nyissak, Kellyék voltak azok. Vendy, Kelly anyukája mosolyogva átölelt, majd bement a konyhába segíteni. A barátnőm habozva nézegette az ajtót. Ő még sosem járt nálunk.

-Gyere be Kelly. Ne ácsorogj odakint.

-Megkönnyebbülten fellélegzett, és mosolyogva besétált a lakásba. Fent beszélgettünk a szobámba aztán leültünk az asztalhoz. Vidáman telt az este . A szülők az iskoláról beszélgettek mi pedig jól nevelten bólogattunk, majd váltottunk egy cinkos pillantást. Minden tökéletes volt, és idilli, csak Phibi hiányzott. Mondjuk Phoenixben sosem tartottunk ilyen vacsorákat. Úgy néz ki a családunknak jót tett a költözés, és végre körülöttünk is minden normális lesz. Apa is többet van velünk, anya is sokkal nyugodtabb így. Azt hiszem, kezdem megszeretni ezt az új életet. 

Holnap iskolába kell mennem. Nagyon izgulok. Hogy fognak vajon fogadni? Apa ma kilenckor berendelt az ágyba, hogy kipihenjem magam, de hajnali háromig semmit nem aludtam. Reggel anya vitt be kocsival, a parkoló tömve volt a tanulók autójával. Mikor kiszálltam hirtelen én lettem a legérdekesebb, mint anyuci pici lánya. Az igazgatótól megkaptam az órarendem, de térképet azt nem adott. Nagyszerű... gondoltam már az első napomon eltévedek. Aztán a sarkon feltűnt Kelly. Hozzá rohantam, és kértem egy gyors útba igazítást. A diákok mind felénk fordultak, sőt, néhányan még ujjal is mutogattak.

-Miért bámul mindenki minket?-kérdeztem halkan.

-Hé te vagy az új lány Lilith. Persze hogy bámulnak -nevette.

-De nekem úgy tűnik, mintha téged néznének...

-Engem biztos nem, első óta idejárok láttak már eleget. De becsengetnek, ne késs el már az első nap kislány.

És azzal elsétált a kapu felé.

Mire beértem a terembe, már rég becsengettek.

-Sa-sajnálom ta-tanárúr.- lihegtem.- Nem-nem találtam a termet.

-Á gondolom te vagy Lilith. Foglalj helyet nincsen semmi gond. Van már tankönyved?

-Nincsen tanárúr. - feleltem lesütött szemmel miközben az egyetlen üres szék felé botorkáltam.

-Akkor nézzétek a padtársaddal közösen.-és ezzel folytatta is a mondókáját az őskorról.

 -Szia Lilith- ismerős volt ez a sejtelmes suttogás.

-Lucas?-néztem fel meglepetten, és egy még nálam is meglepettebb arccal találkoztam. A haja és a szeme ugyan olyan mint Lucasé. Szinte teljesen egyformák.

-Nem Lucas vagyok. A nevem Tyler.

-Öm ne haragudj csak a hangod nagyon hasonlított a barátoméra.-hebegtem

-Szóval ez a Lucas gyerek a pasid?

-Nem ő csak egy haver.

-Ja, akkor rendben. - hátradőlt, majd elém tolta a tankönyvet. -Sok szerencsét a törihez.

-Kösz.- mosolyogtam.

Kicsengőig nem beszéltünk többet. Aztán mikor elakartam köszönni, már sehol nem volt. Második órám biosz volt, az harmadik olasz. A többire meg nem emlékszem mert fáradt voltam, és Lucas illetve Tyler hasonlóságán járt az agyam. Meg hát, rajzolás helyett, tényleg aludnom kellett volna. Ebéd időben ismét feltűnt Tyler, és leült mellém a bandájával együtt, akik majdnem teljesen egyformák voltak. Hirtelen felháborodott morajlás futott végig az ebédlőn, és azt kérdezgették egymástól: „Honnan jött ez? „ kezdtem magam kellemetlenül érezni. Befejeztem az ebédem, és haza indultam.

-Még látjuk egymást Lilith!- kiáltott utánam Tyler

-A szívem kihagyott egy ütemet, és a fiú arcát egy kihívó mosoly villant. Ki ez a Tyler? És mi köze Lucashoz? Nem lehet véletlen ennyi hasonlóság. Az pedig hogy még a szava járásuk is ugyan az legyen, kizárt.

 Odakint apu már az autóban várt. Egy telefonos ügyet bonyolított úgy hogy nem figyelt rám. Otthon anya ebéddel vár, de nem voltam éhes, ettem a suliba. Felmentem a szobámba és megpróbálkoztam a házival, de az agyam máshol járt. Tyleren és Lucason gondolkoztam. Létezne, hogy ikrek lennének? Egészen addig gondolkoztam, amíg elnyomott az álom. De még álmomban is ők voltak. Egymással szemben álltak harcias testhelyzetben, és épp egymásnak ugrottak volna amikor az ablakom felől kaparászást hallottam. Valami az ablakomban volt és be akart jutni, majd egy sötét árnyék húzott el és magával rántotta azt a valamit is. Ezek után már nem tudtam visszaaludni. Nem sikerült meggyőznöm magam hogy csak egy álom volt. Nagyon is valóságos volt, és még a lény két kis szembogarát is láttam, ahogy kíváncsian engem fürkész. Aztán huss elsodródott.

Reggel karikás szemmel ébredtem, és suliban sem voltam jobban. Pár lánnyal összebarátkoztam, és elhívtak pizzázni. Egészen összebarátkoztunk, így kezdtem elfelejteni phoenixi életemet. Egyedül Phibe hiányzott még mindig. Így telt el egy hét.. majd egy másik.. egészen a tavaszi szünetig, amikor felgyorsultak a dolgok.

 

A 2. RÉSZ HAMAROSAN ÉRKEZIK!

 

---

 

Oldal: Csillagszóró 1. rész (regény)
Egy kis "művészet"! - © 2008 - 2024 - egykismuveszet.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat